Rio de Janeirot a világ csodái között tartják számon, amihez hozzájárultak a gyönyörű természeti adottságok, képződmények, és az ember alkotta épületek, a város fölé magasodó hatalmas Krisztus-szobor és talán az itt élő emberek mentalitása, az ideérkezőkkel szembeni vendégszeretete is. Ami rögtön eszünkbe ötlik, ha Rióra gondolunk, az a riói karnevál, ami az egyik legismertebb, ilyen eseménye, amelyet, ha éppen akkor járunk a városban, semmiképpen nem érdemes és persze nem is lehet kihagyni, hiszen olyankor az egész metropolisz egy hömpölygő, táncoló tömeg. Rio a látnivalók tekintetében harmonikusan egyesíti magában az óceán nyújtotta szépséget és szabadságot, a körbeölelő hegyek és erdők védelmét, valamint a nagyváros lüktetését.
A turisták által leglátogatottabb hely az 1931-ben elkészült Megváltó Krisztus (Cristo Redentor) szobor, amelyet öt éven keresztül építettek a lengyel származású Paul Landowski francia szobrász tervei alapján. A szobor – amely nemcsak a város, de egyben az ország jelképe is – mintegy 30 méter magas és több mint 1000 tonna súlyú. Kifejezi az itt élők erős vallásosságát és egyben védelmezi is a helyi lakosokat és az idelátogatókat, a 704 méter magas Corcovado-hegyről. A rendkívüli műalkotás, melynek elkészítése során számos problémát kellett megoldania az építőknek, kiállta az idő próbáját és ellenállt az időjárás viszontagságainak, valamint az évente közel kétmillió turistának, akik 1985 óta kötélvasúttal is eljuthatnak a talpazatnál elterülő kilátóteraszra, ahonnan csodálatos kilátás nyílik Rio városrészeire és a tengerre.
Egészen a legutóbbi időig a legnagyobb stadion volt az 1950-ben elkészült Maracana Stadion, ami 200.000 embert képes befogadni és itt játssza hazai mérkőzéseit a Flamengo, a Botafogo vagy a Vasco da Gama csapata, és gyakran telt sorok előtt zajlanak a mérkőzések. A futballrajongók között legalább olyan híres a Maracana, mint Rio többi világhíres látnivalója. De még ha nem is tartozunk a fanatikus szurkolók közé, azt mindenképpen el kell ismerni, hogy megnézni egy mérkőzést a stadionban feledhetetlen élményt nyújt és legalább egyszer érdemes kipróbálni.
A természet kedvelőinek a riói botanikus kert biztosan tetszeni fog, több mint 8000 növényfajt- közöttük ritka, veszélyeztetett növényeket- telepítettek a kert területére, és jó néhány állatfaj is megtalálható itt. Valódi kikapcsolódást jelenthet egy séta a gyönyörű botanikus kertben a városi nyüzsgés és hangzavar után.

Természetesen a felsoroltakon túl is számtalan egyéb látnivalóval találkozhatunk Rio de Janeiro utcáin, esetleg a város közvetlen környezetében, ahol kisebb-nagyobb szigetek, csipkézett partszakaszok terülnek el, hívogatva a turistákat és átitatva a sajátos brazil életérzéssel is, amely annyira jellegzetesen dél-amerikaivá teszi ezeket a helyeket. Bár nem tartozik szervesen a városhoz, mégis különös színfolt az úgynevezett Vámsziget (Ilha Fiscal), ahol egy palota fekszik, amit eredetileg az 1880-as években építettek, majd 1999-ben felújították, hogy egy múzeumnak adjon otthont. De meglátogathatjuk a közeli Buzios félszigetet is, vagy a szintén lenyűgöző látványt nyújtó Rodrigo de Freitas lagúnát is. Ezek együttesen teszik olyan vonzóvá az idelátogatók számára ezt a várost és Brazíliát, és emiatt jön el évről évre minden feszültség és probléma ellenére több százezer turista.
Ezt a várost tartják a foci és a szamba fővárosának, és valóban leginkább e két dolog körül forog az itt élő emberek élete. Számos híres brazil focista kezdte valamikor a Copacabana homokjában gyakorolva a spontán összeállt csapatok valamelyikében, hogy később aztán eljusson egy világhírű együttesbe, esetleg a helyi futballszentélyben, a Maracana stadionban is játsszon. A másik dolog, ami a brazilok, és különösen a rióiak életének minden pillanatát átjárja, a szamba. Persze sokfajta más táncot is járnak, de a szamba az, amelyik világhírt szerzett magának és a városnak is. Az egyébként szinte mindennapos ünnepségek sorából kiemelkedik a riói karnevál, mely mintegy másfél évszázada minden évben hamvazószerda előtti pénteken kezdődő tánc- és zeneorgia, ami 4-5 napig tart és helyszíne a „Sambadrom”-nak is nevezett kb.1500 méteres utca, ami egyébként a szegénynegyed részét képezi. Az év többi részében egy jelentéktelen utcácska, ahol a közbiztonság sem tökéletes, azonban a karnevál idejére Brazília, sőt a világ figyelmének középpontjába kerül. Az esemény legkiemelkedőbb része a szamba iskolák közötti látványos versengés, amelyre szinte rögtön az előző évi karnevál után megkezdik a felkészülést, a tánc, a díszletek megtervezését és a zene kiválasztását. Az egyes iskolák bemutatói 80-90 perc hosszúságúak, az egyes tánccsoportok előtt vonulva mára már a híres televíziós személyiségek is szerephez jutnak. A versenyben résztvevő szamba iskolák előadását egy zsűri pontozza, a győzelem pedig jelentős elismerést is hoz az adott iskolának. A karnevál idején minden a szambáról szól, több százezer turista érkezik, ide a világ minden tájáról, hogy megnézhesse a tánc, a mulatság és az erotika által átitatott ünnepet, de Brazília minden részéből is érkeznek látogatók. Ugyanakkor a riói karnevál néhány napjára csak felerősödik, csúcspontjára jut az ünneplés, de az év többi napját sem nevezhetjük szürke hétköznapnak, hiszen Rio de Janeiro minden időben a tánc, a tengerpart és a napsütés városa, ahol az emberek életöröme, életszeretete határozza meg mindennapjaikat.

Amennyiben gépkocsit bérelünk, érdemes tudni, hogy a brazil törvények szerint a megengedett alkoholszint 0,5 ezrelék (kb. két doboz sör). Felhívjuk a figyelmet a rendkívül óvatos vezetésre és a sebességkorlátozás betartására (110 km/h országúton, 60 km/h városban), mivel Brazíliában nagyon gyakoriak a súlyos közlekedési balesetek, amelyeket teherautók okoznak. Ugyancsak érdemes figyelmet fordítani arra, hogy nagyobb távolságra történő utazás esetén lehetőleg nappal közlekedjünk (utak állapota, közbiztonság miatt). Az útjelző táblák általában megegyeznek az Európában használatos jelekkel, de igen elterjedtek a szöveges információt tartalmazó táblák is. Ezek portugál nyelvű kiírásainak a megértéséhez elmélyült nyelvismeret szükséges. Amennyiben autót vezetnek, figyeljenek arra, hogy az irányváltást nem minden esetben előzi meg az irányjelző bekapcsolása, és a szándékot akár a gépkocsivezető ablakon kinyújtott keze is mutathatja. Az egyenrangú utak kereszteződésénél általában az érkezési sorrend dönti el az áthaladást. Az utak állapota miatt ajánlott a sebességkorlátozások betartása, illetve nem tanácsos éjszaka vezetni, a nagyvárosokban pedig még nappal is gyakran előfordul a piros lámpánál várakozók kirablása. Mindig tartsák bezárva az autók ajtajait, ablakait.

A taxik taxiórával vannak felszerelve. A taxisofőrök ritkán beszélnek angolul (vagy bármely más nyelven, a portugálon kívül). Egy lapra felírva adjuk oda a címet, ahová menni szeretnénk. A nagyobb repülőtereken, megtaláljuk a „speciális taxi”- vállalatok pultjait.

A városi közlekedésre jellemző tömegközlekedési eszköz, a busz. Kétféle buszjárat van: a helyi buszok és a turisták számára üzemeltetett járatok. Ez utóbbiak ugyanazon az útvonalon közlekednek, mint a helyi járatok. A helyi járatok többsége azonban meglehetősen zsúfolt, ezért aki teheti, inkább üljön taxiba.

Az orszában a vasúthálózat igen rosszul kiépített, ami nagy mértékben megneheziti a közlekedést.

Lehetőleg ne tömegközlekedési eszközzel utazzanak. A taxik lényegesen biztonságosabbak. Utazás közben belülről zárják be az ajtót.
Metro Rio de Janeiroban
A riói metrót 1979-ben nyitották meg 2 vonalon 24 állomás található. Teljes hossza 25.5 km.
Jegyfajták és áraik:

A legnagyobb brazil bankok pénzfelvevő automatákat üzemeltetnek, ezek közül azonban nem mind fogad el külföldi bankkártyákat. A „Banco Bradesco” és a „Banco do Brasil” automatái Visa/Plus kártyákat fogadnak el. Az egyéb automaták pedig Mastercard/Cirrus kártyákat. Hitelkártyákat a nagyobb brazil városokban igen sok helyen elfogadják szállodákban, éttermekben, utazási irodákban, autókölcsönzőkben és boltokban. Az utazási csekk („traveller`s checks”) a legbiztonságosabb módja annak, hogy egy nemzetközi útra pénzt vigyünk magunkkal. Számos helyen azonban az utazási csekk váltása jóval alacsonyabb, mint „casas de cambio”, azaz váltóházakban, bankokban, szállodákban (általában rosszabb váltással) és utazási irodákban.
Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig 10 - 16-ig (ebédszünettel), kisebb eltérések lehetségesek.

Nyitvatartás hétfőtől - péntekig 8 - 18 óráig, szombat 8 - 12 óráig.
Magyarországra
-Levél: 20 g-ig 2 Real , 50 g-ig 3,70 Real
-Távirat: 7 szóig 6,02 Rial + szavanként 0,86 Real
Brazíliában a telekommunikáció magánvállalatok által üzemeltetett közszolgáltatás. A Brazíliából külföldre való közvetlen nemzetközi hívás módja:
00 + szolgáltató kódja + országkód + terület kódja + szám
Két telefonvállalat ajánl nemzetközi szolgáltatást: Embratel (kódja: 21) és Intelig (kódja: 23). Például, Budapestre való hívást a következők éppen lehet intézni:
00 + 21 vagy 23 + 36 (Magyarország) + 1 (Budapest) + 555-5555 (szám)
Brazílián belüli közvetlen távolsági hívások esetében (az ún. DDD) általában kettő vagy több vállalat ajánlja fel szolgáltatásait, attól függően, hogy ön Brazília melyik államában van. Az Embratel és az Intelig is ajánlanak távolsági hívásokat az egész országban.
A távolsági számot Brazíliában a következő módon kell hívni:
0 + szolgáltató kódja + terület kódja + szám
Ha ön Rio de Janeiroban tartózkodik és például Brazíliavárost kívánja felhívni, azt a következő módon teheti:
0 + szolgáltató kódja + 61 (Braziliaváros) + 555-5555 (szám)
Ha Brazílián belül távolsági hívást kell tennie, kérdezze meg a szállodában, mely vállalatok ajánlják e szolgáltatást a városban ahol ön is tartózkodik.
A köztelefonok pénzzel nem, csak kártyával működnek, melyeket újságosnál, dohányüzletekben és postán lehet kapni.
Magyarországról Brazíliát a következőképp lehet hívni:
00 + 55 + terület kódja + szám

Magyarország és Brazília között nincs olyan megállapodás, amely ingyenes orvosi ellátást biztosítana a magyar utazóknak. Ezért okvetlenül ajánljuk mindenkinek, hogy egészség- és balesetbiztosítás nélkül ne induljanak útnak.
Brazíliában a vezetékes víz nem ivóvíz minőségű, javasoljuk, hogy csak palackozott vizet és üdítőket fogyasszanak. Lehetőség szerint kerüljék az utcai árusoknál való étkezést.
A közkórházakban rendkívül rossz az ellátás, a magánkórházak pedig különféle összegű kauciók letétbe helyezéséhez (egyszerűbb esetben 2.500 USD, műtét szükségessége esetén minimum 5.000 USD, intenzív osztály esetén minimum 10.000 USD), és készpénzfizetéshez kötik a beteg felvételét. Ugyancsak drága a sürgősségi fogászati ellátás.
Brazília egyes területeire (pl. Amazonas vidéke, Pantanal) való utazás esetén védőoltások felvétele, illetve a maláriát megelőző preventív gyógyszer szedése ajánlott. A dengue-láz az ország csaknem minden vidékén előfordulhat. Madárinfluenzás eseteket viszont nem regisztráltak Brazíliában. Javasoljuk, hogy elindulás előtt az utazók tájékozódjanak az illetékes magyar egészségügyi hatóságoknál a szükséges védőoltásokról.
Az utóbbi években az átlagosnál nagyobb számban fordult elő Brazília egyes államaiban áldozatokat követelő sárgalázas megbetegedés. A brazil Egészségügyi Minisztérium az alábbi szövetségi államokba utazóknak javasolja a sárgaláz elleni védőoltás felvételét: Acre, Amazonas, Amapá, Distrito Federal, Goiás, Maranhão, Mato-Grosso, Mato-Grosso do Sul, Minais Gerais, Pará, Rondőnia, Roraima és Tocantins.
A fenti államokba utazó magyar állampolgároknak tehát javasoljuk a sárgaláz elleni védőoltás előzetes felvételét. Fontos tudni, hogy az oltás csak a beadásától számított 10. napot követően nyújt védelmet.
Rio de Janeiróban és az attól északra fekvő területeken a csapvíz fogyasztása tilos. A brazil közegészségügyi hatóságok az országba történő belépéskor az alább felsorolt latin-amerikai és afrikai országokból érkezőktől megkövetelik, és szigorúan ellenőrzik a sárgaláz elleni oltásról szóló igazolást (sárga könyvet), annak hiányában visszafordítják az utazót, és nem engedik belépni az országba.
Latin-Amerikából: Bolívia, Kolumbia, Ecuador, Francia Guyana, Peru, Venezuela.
Afrikából: Angola, Benin, Burkina Faso, Kamerun, Kongó, Gabon, Gambia, Libéria, Szudán, Guinea, Nigéria, Sierra Leone.

Valamennyi szükséges gyógyszer beszerezhető.

Fontos!
Ha odakint baleset ért minket, vagy lopás, illetve egyéb bűncselekmény áldozatai lettünk, mindig vetessünk fel jegyzőkönyvet a helyszínen, hazaérkezés után már késő, jegyzőkönyv hiányában sem a biztosító, sem irodánk nem tud utólag intézkedni! Ha elégedetlenek vagyunk a szállodai szolgáltatással, vegyük fel a kapcsolatot helyi idegenvezetőnkkel, vagy kérjük a recepciós segítségét és minden esetben (fényképekkel és jegyzőkönyvvel) dokumentáljuk a történteket! Végső esetben -és csak akkor- hívja központi ügyeleti mobilszámunkat: (06-20-779-4104) Ha kötöttünk utasbiztosítást, hívjuk a biztosító éjjel-nappal hívható, magyar nyelvű segélyszámát, ahol szerződésünk kötvényszáma alapján tudnak segíteni.
Gépjárműlopás esetén:
Bulgáriában a gépjármű lopások száma évről évre csökken ugyan, de erre szakosodott bandák továbbra is lopják a nagy értékű és fiatal gépjárműveket. Már a határon való belépéskor kiszemelik azokat a járműveket, amelyeket el kívánnak lopni. A legkorszerűbb riasztó-berendezéseket is másodpercek alatt tudják hatástalanítani. Mindenképp azt tanácsoljuk, hogy aki Bulgáriába gépkocsival utazik, az kössön az autójára lopáskárra is kiterjedő CASCO biztosítást! Új szolgáltatásként a bolgár hatóságok bevezették a határon belépéskor díj fizetése ellenében kölcsönözhető GPS jelkövető beszerelését, amelyet aztán kilépéskor leszerelnek.
Akinek Bulgária területén ellopták az autóját, annak a következőképpen kell eljárnia a problémamentes hazautazás érdekében:
1. A káreset helyszínén illetékes Rendőrkapitányságon bejelentést kell tenni a történtekről, ahol jegyzőkönyvet vesznek fel, és erről igazolást adnak ki.
2. A kerületi Ügyészségtől igazolást kell beszerezni a Rendőrkapitányságon tett bejelentésről.
3. A 2. pontban említett ügyészségi igazolás hitelesítése a Legfőbb Ügyészségen, Szófiában történik.
Ugyancsak gyakoriak a külföldiek sérelmére elkövetett "trükkös lopások", amikor a leggyakrabban a gépjármű hátsó kerekét benzinkútnál, parkolóban kiszúrják, hogy az néhány száz méter megtétele után leengedjen. Majd a "segítőkész", időnként még magyarul is tudó, a defektet jelző, esetleg a szerelésben is segédkező személy elvonja a járművezető figyelmét az utastérről, ahonnét aztán szakavatott módon néhány másodperc alatt az utazó kézitáskáját - amiben legtöbbször az okmányokon kívül a pénze is volt - ellopják. Ilyen esetek megfelelő odafigyeléssel elkerülhetők.
Egyrészt javasoljuk, hogy minden utazó a legfontosabb okmányairól (útlevél adatoldala, jogosítvány, forgalmi engedély, zöldkártya) még indulás előtt készítsen fénymásolatot és azt olyan helyen tárolja, amely nehezen hozzáférhető! Másrészt műszaki, vagy egyéb okból történő megállás esetén ne maradjon könnyen látható és elérhető helyen érték, vagy értéket tartalmazó kézitáska. Egy esetleges defekt szerelésekor célszerű az utasteret bezárni!


Az üzletek általában hétfőtől-péntekig reggel 09.00-19.00 között, szombaton 09.00-13.00 között tartanak nyitva. Sok bevásárlóközpont este 10-ig is nyitva tart. A boltokban csak reállal lehet fizetni.

Étkezés
Alapkategóriában 6 – 12 USD
Középkategóriában 12 – 17 USD
Felső kategóriában 17 – 24 USD
Luxuskategóriában 24 - USD
AjándékötletekElsősorban bőrárut, cipőket, táskákat érdemes vásárolni.

Sajnos elég rossz Brazília közbiztonsága, emiatt ékszert az utazásra ne vigyünk magunkkal, és a készpénzt is jól „elrejtve” hordjuk a programok alatt. Értékesebb fényképezőgépeket és videókat sajnos gyakran lopnak el a turistáktól, ezért elutazáskor feltétlenül írjuk fel ezeket a vámáru-nyilatkozatra! A szállodákban a szobákban, illetve a recepciónál széf áll az utazók rendelkezésére, használatuk javasolt. Mindenkit nyomatékosan óva intünk az ún. favella látogatási programoktól. A külföldiek a helyiektől eltérő öltözködési módjukkal, bőrszínükkel és viselkedési szokásaikkal szinte vonzzák a bűnözőket, de vétlenül is komoly tűzharcokba keveredhet a gyanútlan turista, főleg Rio de Janeiro és São Paulo egyes városrészeiben, amelyek fő búvóhelyei a kábítószer kereskedelemmel foglalkozó maffiáknak. Javasoljuk, hogy egyéni városnéző séták előtt rendkívüli gondossággal tájékozódjanak a szálloda portáján, vagy ismerőseiknél a lehetőségekről.
SzokásokA sok éves portugál gyarmati sors azt eredményezte, hogy a latin-amerikai állam átvett bizonyos európai szokásokat. Pontosabban keveredni kezdett a portugál-európai hagyományok, a helyi őslakos indiánok és az áthurcolt afrikaiak szokásaival, tapasztalataival, életével. Ez egyaránt megmutatkozott az építészetben, művészetben, zenében, nyelvben… szinte az élet minden területén. A végére ez a keveredés létrehozott egy olyan erős kultúrát, melyet ma már igen gazdagnak tartanak lüktető energiája és egyedisége miatt. Talán nem is kell bemutatni a brazil táncot: a szambát, vagy a híres riói karnevált. De, ha a labdarúgást említjük, az is méltán híres. Ezek mind a brazil kultúra részeivé váltak az idők során. A brazilok barátságosak, életvidám emberek.
Borravaló
Szolgáltatások esetében 10% borravaló az irányadó, melyet gyakran már a számla is tartalmaz. A magas munkanélküliség következtében esetenként fölöslegesnek tűnő szolgáltatásokat végzők borravalóból élnek, mint pl. a parkolóhelyi kisegítők, üzemanyagtöltő asszisztensek, fodrászok, cipőtisztítók.
Vallási szokások
A köztársaság 1889 évi kikiáltásával Brazíliában megszűnt a hivatalos vallás, jóllehet 1980 évi felmérés szerint a lakosság 90%-a kereszténynek vallotta magát.A XX. századi bevándorlások következtében jelentős a protestáns és a nagyvárosokban az izraelita közösségek száma. Mintegy másfél millióra becsülik a spiritiszták számát (Allan Kardec-féle reinkarnáció hívei). Főleg az ország észak-keleti részében (Bahia állam) - alapvetően a fekete lakosság körében - nagyon elterjedtek a hagyományon alapuló nyugat-afrikai eredetű vallási szokások (pl. candomblé). Az állam politikai-gazdasági irányításában az egyház nem játszik szerepet.
Ünnepek
Hálózati feszültség
A brazil konyha igen sokszínű, rengeteg alapanyaggal dolgozik, melyet a sokszínű ételek is bizonyítanak. Az egész konyhát az őslakók hagyományai és ételei, portugál befolyással, valamint az Afrikából behurcolt rabszolgák ételeinek ízvilága jellemzi. A portugál hatás megmutatkozik a gulyásszerű ételekben, a grillezett és füstölt húsokban és a tojás alapú édességekben. Afrikai hatás a pálmaolaj igen kedvelt használata, valamint az afrikára is jellemző alapanyagok felhasználás; banán, kókusz…stb. Ezeken kívül még a más nemzetek bevándorlói is magukkal hozták ízvilágukat, amit a brazil konyha beleépített ételeibe. Ételeikben igen gyakran előfordul a bab és a rizs. Előételeik közt ritka a leves, viszont igen jellemzőek a különféle saláták, párolt zöldségek különböző öntetekkel. Húsételeik közt a legjellemzőbbek a marha, sertés és szárnyasok, ugyanakkor sokféle halételük is van, melyet kókuszos, vagy rákos mártással kínálnak. Köretként általában rizst, vagy édesburgonyát kínálnak. Egyik jellemző brazil étel a feijoada completa, ami egy egytálétel - húsos rizs hagymás-paprikás szósszal, a másik pedig a moqueca, ami hagymával és borssal ízesített zöldség.Desszertjeik az európai ember számára töménynek hatnak, de bővelkednek gyümölcsökben. Igen kedvelt alkoholmentes italuk a cukrozott gyümölcslé, valamint az igazi fekete brazil kávé. A legjellemzőbb alkoholos italuk a badita (gyümölcslé, cukor és rum keveréke).
