Riói UTAZÁSI INFORMÁCIÓK EGY HELYEN
A karneválok és a farsang eredete
KARNEVÁL
A szó eredete:
A carneval szó a carne=hús szóból vezethető le, hiszen a karnevál időszaka a böjt előtti időszak. Eredetileg maga a fogalom húshagyó keddet jelölte. A "carne vale" jelentése: ég veled hús. A hús szó azonban nem csak a keresztény ünnep böjtmegelőző jellegére utal, hanem a farsangi eszem-iszomra is. Ilyenkor ugyanis rengeteg hús (disznó, marha, csirke) fogyott. A carneval szó eredete más nézetek szerint a "carrus navalis"-ra vezethető vissza, ami hajókocsit jelent. Ezt a Dionüszosz ünnepekkel hozták kapcsolatba, hiszen az istenség ünnepein a főszereplőt egy hajó formájú kocsin húzták végig a városon, mint a termékenység, s bőség szimbólumát. Ez az eredetmagyarázat valószínűleg téves, ugyanis a "carrus"=kocsi szó az olasz nyelvben minden esetben megőrizte a két "r"-es alakot, a carneval szót pedig egyik későbbi változatában sem írják két r-rel.
TARTALOMJEGYZÉK
A karneválok és a farsang eredete
Dionüszosz-kultusz
A karneválnak a Dionüszosz ünnepekkel való rokonítása nem teljesen alaptalan, ugyanis az ókori Görögországban volt egy olyan Dionüszosz-ünnep, ami éppen a mai farsangi időszakkal esik egybe. Ez az ún. kis Dionüszia, a falvakban december-januárban ünnepelték. Az ekkor rendezett vidám mulatságokat hangos, álarcos felvonulások kísérték. Ezekből alakult ki később az athéni vígjáték. Ezeket az ünnepeket főleg a falvakban tartották. (Az ún. nagy Dionüszosz ünnepek tavaszra estek, ilyenkor, március-áprilisban az újbort, a szőlő új virágzását ünnepelték elsősorban a városokban. Ezen ünnepeken drámai versenyeket is rendeztek, s a folyamatos fejlődés során kialakult az athéni tragédia.)
Dionüszosz tettei
Születéséről több mítosz is él. A leggyakoribb az a változat, miszerint a bor istene Zeusz és Szemelé gyermeke, de hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet, Dionüszosz története nem itt kezdődik. Eredetileg Zeusz és Perszephoné, az alvilág királynőjének született meg egy Zagreusz nevű gyermeke. A féltékenységéről ismert Héra rettenetes haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy férjének gyermeke született. A Titánokat felbérelte, hogy játékokkal csalják el a csecsemő Zagreuszt, és tépjék szét. De vigyázzanak, hogy a szíve ép maradjon, mert Athéné, Rheia és Démétér is a gyermek szívének őre volt. Miután a Titánok megtették, amit Héra kért, az istenek elszörnyedve látták az eredményt. A széttépett és megfőzött darabokat Zeusz Rheia segítségével összeillesztette, és életet lehelt bele. Így amíg megerősödött a gyermek új anyára volt szükség.
Zeusznak tetszett Szemelé hercegnő, így a főisten Szemelé méhébe rejtette Dionüszoszt. Azonban Héra értesült Zeusz eme tettéről is, de most kevésbé brutális módját választotta a bosszúnak. Megkörnyékezte Szemelét, és addig duruzsolt a fülébe, hogy Zeusz mutassa meg neki igazi alakját, hogy Szemelé csakugyan elkezdte kérlelni Zeuszt, hogy mutatkozzon előtte igazi alakjában. Az istenek és emberek atyja vonakodott, de csak addig beszélt neki Szemelé, hogy hajlandó lett rá. Ám Zeusz igazi alakja a villámcsapás volt, így Szemelét megégette az egyik villám. A holt anyából kimentették az életben maradt csecsemőt, és Zeusz combjába varrták be. Itt fejlődött ki és végre megszületett szarvakkal és egy kígyókoszorúval a fején Dionüszosz. Ezért mondják Dionüszoszra gyakran, hogy a kétszer megszületett isten.Az isten korai ábrázolásain hosszú, nőies ruhában, hosszú szakállal és hajjal jelenik meg, a hellenizmus korától viszont szakálltalan, lányos alkatú ifjúként ábrázolták, fején repkény- vagy szőlőkoszorúval
Születéséről több mítosz is él. A leggyakoribb az a változat, miszerint a bor istene Zeusz és Szemelé gyermeke, de hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet, Dionüszosz története nem itt kezdődik. Eredetileg Zeusz és Perszephoné, az alvilág királynőjének született meg egy Zagreusz nevű gyermeke. A féltékenységéről ismert Héra rettenetes haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy férjének gyermeke született. A Titánokat felbérelte, hogy játékokkal csalják el a csecsemő Zagreuszt, és tépjék szét. De vigyázzanak, hogy a szíve ép maradjon, mert Athéné, Rheia és Démétér is a gyermek szívének őre volt. Miután a Titánok megtették, amit Héra kért, az istenek elszörnyedve látták az eredményt. A széttépett és megfőzött darabokat Zeusz Rheia segítségével összeillesztette, és életet lehelt bele. Így amíg megerősödött a gyermek új anyára volt szükség. Zeusznak tetszett Szemelé hercegnő, így a főisten Szemelé méhébe rejtette Dionüszoszt. Azonban Héra értesült Zeusz eme tettéről is, de most kevésbé brutális módját választotta a bosszúnak. Megkörnyékezte Szemelét, és addig duruzsolt a fülébe, hogy Zeusz mutassa meg neki igazi alakját, hogy Szemelé csakugyan elkezdte kérlelni Zeuszt, hogy mutatkozzon előtte igazi alakjában. Az istenek és emberek atyja vonakodott, de csak addig beszélt neki Szemelé, hogy hajlandó lett rá. Ám Zeusz igazi alakja a villámcsapás volt, így Szemelét megégette az egyik villám. A holt anyából kimentették az életben maradt csecsemőt, és Zeusz combjába varrták be. Itt fejlődött ki és végre megszületett szarvakkal és egy kígyókoszorúval a fején Dionüszosz. Ezért mondják Dionüszoszra gyakran, hogy a kétszer megszületett isten.Az isten korai ábrázolásain hosszú, nőies ruhában, hosszú szakállal és hajjal jelenik meg, a hellenizmus korától viszont szakálltalan, lányos alkatú ifjúként ábrázolták, fején repkény- vagy szőlőkoszorúval.
Dionüszosz és a bor ünnepe
Dionüszosz a bor és a szenvedélyeket felszabadító eksztázis istene. Dionüszosznak hat ünnepe volt egy évben, ezek közül a szőlőtő és a hordó ünnepe ősszel, a borsajtó ünnepe januárban, a hordónyitás ünnepe tavasszal került sorra. A görög mitológia Dionüszosznak tulajdonítja a bor megismertetését az emberekkel. Amikor az isten megszállt a halandó Ikariosz királynál és lányánál, a vendéglátásért cserébe borostömlőt ajándékozott. A király megkínálta a pásztorokat borral, akik lerészegedtek, s mivel az ismeretlen bódultságot a mérgezés tüneteivel azonosították, meggyilkolták a királyt, testét pedig temetetlenül hagyták. A görögök számára az egyik legnagyobb büntetés, amikor egy halottat nem temetnek el, – gondoljunk csak Antigoné tragédiájára – mivel a halott lelke bolyong és nem jut el az alvilágba. Érigoné, a király lánya találta meg apja holtestét, fajdalmában pedig felakasztotta magát az apja fölé hajló fára. Dionüszosz megharagudott a görögökre, büntetésül Attika asszonyai és lányai felakasztották magukat, mint Érigoné. Az átok csak azután szűnt meg, miután felelősségre vonták a gyilkosokat. Dionüszosz a bor, a szenvedély és a költészetnek is ihletet adó „szent őrület” istene. A bor szempontjából legfontosabb ünnepe az Anthesterion hónapban, vagyis a február-márciusban tartott dionüszia. A három napos ünnep elején csapra ütötték az újbort, a szolgák és az urak közösen mulattak. A következő napra, a kannák ünnepére az archon basileus, a bírói testület elnöke hívta meg a vendégeket, akik versenyt ittak egymással. Fődíj rendszerint lepény vagy borostömlő volt. A középső nap másik kiemelkedő eseménye volt, hogy az archon basileus feleségét jelképesen összeadták Dionüszosszal. Végül az utolsó napon áldozatot mutattak be az elhunyt emberek lelki nyugalma érdekében. Ezen kívül számos ünnep emlékezett meg Dionüszoszról és a borról. Decemberben vidéken ünnepeltek, ilyenkor ittak először újbort, a településen pedig a termékenységet szimbolizáló phalloszt vitték körbe. Az ünnep városi megfelelőjét egy hónappal később tartották, lakoma egészítette ki a vígasságot. Ősszel és tavasszal megtartott ünnepei, a Dionüsziák (amelyek egyben a klasszikus görög dráma kialakulásának és bemutatásának hátteréül szolgáltak) a magát újjászülő diadalmas élet misztériumát fejezték ki. A világot meghódító Dionüszosz diadalmeneteinek története a szőlőtermesztés és borkészítés elterjedésére utal, amely egyben kultuszának ismertté válásával is járt. (Az Indiát meghódító Dionüszosz története Nagy Sándor hadjáratának hellenizmus kori költői előképe.) Dionüszosz egyszerre „áldásos és barátságos”, valamint „ragadozó és vad” (Euripidész: Bacchánsnők), csakúgy, mint az ember számára a természet, valamint a bor kiváltotta mámor. Mellékneve Bakkhosz („lármás”), mivel ittasan, hangoskodva, zenével és tánccal ünnepelték. Szimbolikájának szerves részévé váltak jellegzetes ismertetőjegyei. Növényi attribútumai, a mindent befutó kúszónövények – a borostyán/repkény és a szőlő – a túláradás, a mindenütt elhatalmasodó, mindent egybefogó, legyőző életerő kifejezői. Dionüszosznak és kísérőinek koszorúi ezekből a növényekből készültek, s ezek díszítik a fallikus termékenyítő erőre utaló, fenyőtobozban végződő thürszosz-botot is: „Thürszosszal vonulók első ura […] Dionüszosz atyánk, koszorús borozóknak / híve” (Ión: Fohász Dionüszoszhoz) (fenyőtoboz, thürszosz). Az isten fogathúzó ragadozó állatai, az oroszlánok, párducok, tigrisek és hiúzok a bortól megszelídített vadság kifejezői (leopárd/párduc). A rbika vagy kecske alakban tisztelt Dionüszosz a termékenyítő erő, a fallikus életerő szimbóluma (kecskebak). Kísérői, a rszatüroszok/faunusok nevelője, a bölcs Szilénosz/Silenus és a rnimfák az isten természeti erőkkel való szoros kapcsolatát jelzik. Eksztatikus és a közös mámor örömében feloldódó orgiasztikus kultuszát a bakkhánsnők/mainaszok mítoszai örökítették meg. Ő az „asszonyok őrjítője” (Homéroszi VII., Dionüszosz-himnusz, 17); kultuszában elsősorban nők vettek részt, ahogy nevelői és követői közt is fontos szerepet játszottak a nimfák. Dionüszosz párja a Thészeusztól elhagyott Ariadné, akinek jegyajándékul adott aranykoszorúja (aranykoronája) az égbe emelkedve csillagképet alkotott.
A karneválok és a farsang
A farsang vagy más szóval karnevál gyökerei az ókorba nyúlnak vissza és a kereszténység térhódítását követõen is – bár inkább csak megtûrt szokásként – megmaradt. A néprajzkutatók, a mûvelõdéstörténészek aprólékos munkával kiderítették, hogy a különbözõ téli ünnepek és szokások között sokkal szorosabb az összefüggés, mint azt elsõ pillantásra hinnénk. Az ókori saturnaliák, a Dionüszosz- és Mithrász-kultusz eseményei sajátos módon keveredtek a keresztény ünnepek szertartásaival, s az elmúlt évszázadok során annyira eggyé váltak, hogy legfeljebb a szakemberek tudják meghúzni a pogány és a keresztény elemek közötti választóvonalat. Téli ünnepeinkben egyszerre van jelen a meghaló és újra feltámadó természet, a káosz és a rend párharca, a felnõtté válás, a szerelem, a termékenység és a házasság motívuma, valamint a szerencse és a szerencsétlenség, tehát a kiszámíthatatlan sors, amely ellen hiába lázadunk. Egykoron ezek a pogány ünnepek és szertartások véresek voltak, szinte minden esetben emberáldozattal végzõdtek. A saturnaliák tragikus hõsét például sorshúzással – rendszerint kockadobással – választották ki. Életének 
utolsó heteit abban a tudatban töltötte, hogy a végzetes óra eljöveteléig õ az ünnepség királya, akinek mindenki engedelmességgel tartozik és mindent megkap, amit csak megkíván, de a saturnalia végeztével önkezével kell véget vetnie életének. Halálával azonban lezárul a zûrzavar ideje és megszületik az új rend. A késõbbiekben a véres szokások sokat szelídültek, az emberáldozat jelképessé vált, s maga a szertartás is inkább egyfajta misztériumjátékká alakult át, amelynek résztvevõi egy forgatókönyv szerint játszották végig szerepüket. Örök rejtély marad számunkra, hogyan tudtak ezek a pogány eredetû szokások a katolikus egyház minden igyekezete ellenére fennmaradni, sõt a magyarság esetében néhány száz évvel a kereszténység felvétele után gyökeret verni. A farsangi szokások honi elterjedésérõl ugyanis csak a XIV. századtól kezdve vannak írásos feljegyzések. Az idõszak megnevezése német eredetre utal, s aligha kétséges, hogy elsõsorban nyugatról "importáltuk" ezeket a furcsa szertartásokat, de a magyar nyelvterületen egykor élt és részben még ma is élõ farsangi szokások számos szláv és balkáni elemet is magukba ötvöztek, s ezekrõl kimutatható, hogy gyökereik még az ókori Rómába, illetve Görögországba nyúlnak. A különbözõ maskarákba öltözött alakoskodók, a vaskos, helyenként durva tréfák, az abszurditásig fokozott jelképes cselekedetek, valamint az is, hogy az egész közöss
ég nézõje és egyszersmind közremûködõje ennek a színjátéknak – mindez közös jellemzõje a farsangi szokásoknak, legyen szó a Csallóközben ismert dõrejárásról vagy a Mohács környékén élõ délszlávok busójárásáról, esetleg a különbözõ halottas-, betyár- és lakodalmas játékokról, netán a kakasütés vagy a gúnárnyakszakítás meglehetõsen drasztikus szokásáról. Farsang idején, s kivált a böjt kezdetét megelõzõ néhány napban (amit farsangfarkának is neveznek) természetesnek számít a vidámság, a jókedv, s aligha véletlen, hogy ilyenkor az átlagosnál jóval gyakrabban rendeznek bálokat, különbözõ mulatságokat.
Rio de Janeiro
Szamba, Copacaban, Karnevál és Cukorsüveg hegy a híres Krisztus szoborral. Az ország és talán nem túlzás azt állítani, hogy a világ egyik legszebb fekvésű városa, egyben Brazília legismertebb városa is. A város egyik felét meredek hegyoldalban találjuk, míg a másik felén található a fehér homokkal borított óceánpart. Az egykor portugál gyarmat fővárosa, Rio de Janeiro az egész portugál világbirodalomnak székhelyéül szolgált (1765-1960). A függetlenség utáni évek alatt szépen fejlődött, mégis a brazil kormány úgy döntött, hogy Rio sűrű népessége miatt, felépítenek egy új fővárost. A város mindenkit elkápráztat, szépségével és lendületével. A turisták által igen kedvelt Rio de Janeiro ad helyet Brazília egyik jelképének is számító, 1931-ben felavatott Cristo Redentornak, vagyis a széttárt karú Megváltót ábrázoló híres szobornak. Ez egy 30 méter magas szobor, mely egy 8 méteres alapzaton áll, több mint 1000 tonnájával. Messziről, kezei miatt, olyan mint egy nagy kereszt. A jelkép a Corcovado-hegyen áll, a Tijuca Nemzeti Park területén. Rio egyik jelképe a Cukorsüveg-hegy (Pao de Acucar), melyhez a brazil szegénynegyeden (favelák) keresztül vezet az út. Feltétlen nézzük meg Rió óvárosi részét, Santa Terezát. Sétálóutcája az Avenida Rio Branco, olyan házakat és mellékutcákat őriz, melyeknél megállt az idő. Nézzük meg a Sao Bento templomot is. Híres strandjai: Copacabana, Ipanema és Leblon. Ezek mentén elismert szállodaláncokat, üzleteket és éttermeket találhatunk. Ajánlatos egy éjszaka is kinézni a partra, felejthetetlen nyüzsgéssel találkozhatunk akkor is.
A riói karnevál
A karnevál története
Az első Riói karnevált, amelyet feljegyeztek, 1723-ban tartották a portugál bevándorlók. Kezdetben a portugálok ünnepe abban merült ki, hogy az akkori hagyományoknak megfelelően álruhát, vagy álarcot öltöttek, s aztán megöntözték egymást vízzel egymásra, és vízzel, sárral, liszttel és hasonlókkal árasztották el egymást. Rio első jelmezbálját 1840-ben szervezték, és a jelmezbál nemsokára átvette a csintalan szórakozás helyét. Nagyjából egy évtized múlva már lovak által vontatott kocsikon vonultak fel a zenekarok, és 1855-ben már lélegzetelállító jelmezekben vonultak fel a karneválon a gazdagabbak. 1917-től a szamba zenéje lett a karnevál aláfestő zenéje. Először 1928-ban változott a jelmezes mulatság hatalmasat, amikor a szambaiskolák felvették a versenyt egymással. A Riói karnevál nem véletlenül a világ egyik legnagyobb látványossága,mert kevés olyan hely van ahol ennyi az 1 főre.A karnevál aranykora az 1930-50-es évekre tehető.Több mint 140 évet kellett (1984-ig) várni ahhoz, hogy a mai riói karnevál külsősége, kerete kialakuljon: ekkor hozták létre a Passarela do Sambát. Ez a lakóházakkal határolt hosszan elhúzódó sétányt, amelyen a szambaiskolák vonulnak végig. A farsangi szezon alatt Rio de Janeiro néhány napra a világ fővárosává válik. Ekkor rendezik meg ugyanis a Riói karnevált. A parádén a látványos jelmezek mellett a szamba is főszerepet kap, hiszen ilyenkor mérik össze tudásukat a legjobb szambaiskolák táncosai a brazil farsang főutcáján, a több, mint másfél kilométeres Sambadronon.
A 2010-ben megrendezésre kerülő karnvevál hivatalos honlapja:
http://www.rio-carnival.net/rio_carnival/rio_carnival_programs.php
Álatalános információk
A parádé öt teljes napon át tart. A karnevál két fontos helyszínen zajlik: az utcán azaz a a "Sambadron"-on amely,60-70.000 néző befogadására képes,a másik helyszín a Sambadrome stadion amit külön ennek a rendezvénynek építettek. Az építmény 1700 méter hosszú és kürülbelül 60 ezer nézőnek biztosít helyet. A verseny kifejeteten izgalmasnak és fórró hangulatúnak mondható mert több mint 14 szambaiskola elkápráztató, erotikával megfűszerzett produkcióit csodálhatjuk meg.
A verseny
Minden szambaiskola évente választ egy bizonyos témát, és annak megfelelően dekorálja a kocsiját és a fellépők jelmezeit. Ugyanez a téma határozza meg a koreográfiát, a táncokat és minden egyéb összetevőt is. A hagyományok szerint a kosztümöket, blúzokat minden egyes viselőnek meg kell vásárolnia, és ezért a néhány óra tündöklésért sokan egész évben keményen dolgoznak és spórolnak. Iskolánként nagyjából 3-5000 résztvevő vonul fel, a parádé napi 10-12 órán át tart. A bírák évtizedek óta meghatározott kritériumok alapján pontozzák a résztvevőket, melyek közül a legfontosabb az ütősök és a táncosok közötti harmónia, valamint a valódi tánctudás és utolsó sorban a jelmezek dekoratívsága.
A karneválnak a Dionüszosz ünnepekkel való rokonítása nem teljesen alaptalan, ugyanis az ókori Görögországban volt egy olyan Dionüszosz-ünnep, ami éppen a mai farsangi időszakkal esik egybe. Ez az ún. kis Dionüszia, a falvakban december-januárban ünnepelték. Az ekkor rendezett vidám mulatságokat hangos, álarcos felvonulások kísérték. Ezekből alakult ki később az athéni vígjáték. Ezeket az ünnepeket főleg a falvakban tartották. (Az ún. nagy Dionüszosz ünnepek tavaszra estek, ilyenkor, március-áprilisban az újbort, a szőlő új virágzását ünnepelték elsősorban a városokban. Ezen ünnepeken drámai versenyeket is rendeztek, s a folyamatos fejlődés során kialakult az athéni tragédia.)Születéséről több mítosz is él. A leggyakoribb az a változat, miszerint a bor istene Zeusz és Szemelé gyermeke, de hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet, Dionüszosz története nem itt kezdődik. Eredetileg Zeusz és Perszephoné, az alvilág királynőjének született meg egy Zagreusz nevű gyermeke. A féltékenységéről ismert Héra rettenetes haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy férjének gyermeke született. A Titánokat felbérelte, hogy játékokkal csalják el a csecsemő Zagreuszt, és tépjék szét. De vigyázzanak, hogy a szíve ép maradjon, mert Athéné, Rheia és Démétér is a gyermek szívének őre volt. Miután a Titánok megtették, amit Héra kért, az istenek elszörnyedve látták az eredményt. A széttépett és megfőzött darabokat Zeusz Rheia segítségével összeillesztette, és életet lehelt bele. Így amíg megerősödött a gyermek új anyára volt szükség.
Zeusznak tetszett Szemelé hercegnő, így a főisten Szemelé méhébe rejtette Dionüszoszt. Azonban Héra értesült Zeusz eme tettéről is, de most kevésbé brutális módját választotta a bosszúnak. Megkörnyékezte Szemelét, és addig duruzsolt a fülébe, hogy Zeusz mutassa meg neki igazi alakját, hogy Szemelé csakugyan elkezdte kérlelni Zeuszt, hogy mutatkozzon előtte igazi alakjában. Az istenek és emberek atyja vonakodott, de csak addig beszélt neki Szemelé, hogy hajlandó lett rá. Ám Zeusz igazi alakja a villámcsapás volt, így Szemelét megégette az egyik villám. A holt anyából kimentették az életben maradt csecsemőt, és Zeusz combjába varrták be. Itt fejlődött ki és végre megszületett szarvakkal és egy kígyókoszorúval a fején Dionüszosz. Ezért mondják Dionüszoszra gyakran, hogy a kétszer megszületett isten.Az isten korai ábrázolásain hosszú, nőies ruhában, hosszú szakállal és hajjal jelenik meg, a hellenizmus korától viszont szakálltalan, lányos alkatú ifjúként ábrázolták, fején repkény- vagy szőlőkoszorúval
Születéséről több mítosz is él. A leggyakoribb az a változat, miszerint a bor istene Zeusz és Szemelé gyermeke, de hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet, Dionüszosz története nem itt kezdődik. Eredetileg Zeusz és Perszephoné, az alvilág királynőjének született meg egy Zagreusz nevű gyermeke. A féltékenységéről ismert Héra rettenetes haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy férjének gyermeke született. A Titánokat felbérelte, hogy játékokkal csalják el a csecsemő Zagreuszt, és tépjék szét. De vigyázzanak, hogy a szíve ép maradjon, mert Athéné, Rheia és Démétér is a gyermek szívének őre volt. Miután a Titánok megtették, amit Héra kért, az istenek elszörnyedve látták az eredményt. A széttépett és megfőzött darabokat Zeusz Rheia segítségével összeillesztette, és életet lehelt bele. Így amíg megerősödött a gyermek új anyára volt szükség. Zeusznak tetszett Szemelé hercegnő, így a főisten Szemelé méhébe rejtette Dionüszoszt. Azonban Héra értesült Zeusz eme tettéről is, de most kevésbé brutális módját választotta a bosszúnak. Megkörnyékezte Szemelét, és addig duruzsolt a fülébe, hogy Zeusz mutassa meg neki igazi alakját, hogy Szemelé csakugyan elkezdte kérlelni Zeuszt, hogy mutatkozzon előtte igazi alakjában. Az istenek és emberek atyja vonakodott, de csak addig beszélt neki Szemelé, hogy hajlandó lett rá. Ám Zeusz igazi alakja a villámcsapás volt, így Szemelét megégette az egyik villám. A holt anyából kimentették az életben maradt csecsemőt, és Zeusz combjába varrták be. Itt fejlődött ki és végre megszületett szarvakkal és egy kígyókoszorúval a fején Dionüszosz. Ezért mondják Dionüszoszra gyakran, hogy a kétszer megszületett isten.Az isten korai ábrázolásain hosszú, nőies ruhában, hosszú szakállal és hajjal jelenik meg, a hellenizmus korától viszont szakálltalan, lányos alkatú ifjúként ábrázolták, fején repkény- vagy szőlőkoszorúval.
Dionüszosz a bor és a szenvedélyeket felszabadító eksztázis istene. Dionüszosznak hat ünnepe volt egy évben, ezek közül a szőlőtő és a hordó ünnepe ősszel, a borsajtó ünnepe januárban, a hordónyitás ünnepe tavasszal került sorra. A görög mitológia Dionüszosznak tulajdonítja a bor megismertetését az emberekkel. Amikor az isten megszállt a halandó Ikariosz királynál és lányánál, a vendéglátásért cserébe borostömlőt ajándékozott. A király megkínálta a pásztorokat borral, akik lerészegedtek, s mivel az ismeretlen bódultságot a mérgezés tüneteivel azonosították, meggyilkolták a királyt, testét pedig temetetlenül hagyták. A görögök számára az egyik legnagyobb büntetés, amikor egy halottat nem temetnek el, – gondoljunk csak Antigoné tragédiájára – mivel a halott lelke bolyong és nem jut el az alvilágba. Érigoné, a király lánya találta meg apja holtestét, fajdalmában pedig felakasztotta magát az apja fölé hajló fára. Dionüszosz megharagudott a görögökre, büntetésül Attika asszonyai és lányai felakasztották magukat, mint Érigoné. Az átok csak azután szűnt meg, miután felelősségre vonták a gyilkosokat. Dionüszosz a bor, a szenvedély és a költészetnek is ihletet adó „szent őrület” istene. A bor szempontjából legfontosabb ünnepe az Anthesterion hónapban, vagyis a február-márciusban tartott dionüszia. A három napos ünnep elején csapra ütötték az újbort, a szolgák és az urak közösen mulattak. A következő napra, a kannák ünnepére az archon basileus, a bírói testület elnöke hívta meg a vendégeket, akik versenyt ittak egymással. Fődíj rendszerint lepény vagy borostömlő volt. A középső nap másik kiemelkedő eseménye volt, hogy az archon basileus feleségét jelképesen összeadták Dionüszosszal. Végül az utolsó napon áldozatot mutattak be az elhunyt emberek lelki nyugalma érdekében. Ezen kívül számos ünnep emlékezett meg Dionüszoszról és a borról. Decemberben vidéken ünnepeltek, ilyenkor ittak először újbort, a településen pedig a termékenységet szimbolizáló phalloszt vitték körbe. Az ünnep városi megfelelőjét egy hónappal később tartották, lakoma egészítette ki a vígasságot. Ősszel és tavasszal megtartott ünnepei, a Dionüsziák (amelyek egyben a klasszikus görög dráma kialakulásának és bemutatásának hátteréül szolgáltak) a magát újjászülő diadalmas élet misztériumát fejezték ki. A világot meghódító Dionüszosz diadalmeneteinek története a szőlőtermesztés és borkészítés elterjedésére utal, amely egyben kultuszának ismertté válásával is járt. (Az Indiát meghódító Dionüszosz története Nagy Sándor hadjáratának hellenizmus kori költői előképe.) Dionüszosz egyszerre „áldásos és barátságos”, valamint „ragadozó és vad” (Euripidész: Bacchánsnők), csakúgy, mint az ember számára a természet, valamint a bor kiváltotta mámor. Mellékneve Bakkhosz („lármás”), mivel ittasan, hangoskodva, zenével és tánccal ünnepelték. Szimbolikájának szerves részévé váltak jellegzetes ismertetőjegyei. Növényi attribútumai, a mindent befutó kúszónövények – a borostyán/repkény és a szőlő – a túláradás, a mindenütt elhatalmasodó, mindent egybefogó, legyőző életerő kifejezői. Dionüszosznak és kísérőinek koszorúi ezekből a növényekből készültek, s ezek díszítik a fallikus termékenyítő erőre utaló, fenyőtobozban végződő thürszosz-botot is: „Thürszosszal vonulók első ura […] Dionüszosz atyánk, koszorús borozóknak / híve” (Ión: Fohász Dionüszoszhoz) (fenyőtoboz, thürszosz). Az isten fogathúzó ragadozó állatai, az oroszlánok, párducok, tigrisek és hiúzok a bortól megszelídített vadság kifejezői (leopárd/párduc). A rbika vagy kecske alakban tisztelt Dionüszosz a termékenyítő erő, a fallikus életerő szimbóluma (kecskebak). Kísérői, a rszatüroszok/faunusok nevelője, a bölcs Szilénosz/Silenus és a rnimfák az isten természeti erőkkel való szoros kapcsolatát jelzik. Eksztatikus és a közös mámor örömében feloldódó orgiasztikus kultuszát a bakkhánsnők/mainaszok mítoszai örökítették meg. Ő az „asszonyok őrjítője” (Homéroszi VII., Dionüszosz-himnusz, 17); kultuszában elsősorban nők vettek részt, ahogy nevelői és követői közt is fontos szerepet játszottak a nimfák. Dionüszosz párja a Thészeusztól elhagyott Ariadné, akinek jegyajándékul adott aranykoszorúja (aranykoronája) az égbe emelkedve csillagképet alkotott.
utolsó heteit abban a tudatban töltötte, hogy a végzetes óra eljöveteléig õ az ünnepség királya, akinek mindenki engedelmességgel tartozik és mindent megkap, amit csak megkíván, de a saturnalia végeztével önkezével kell véget vetnie életének. Halálával azonban lezárul a zûrzavar ideje és megszületik az új rend. A késõbbiekben a véres szokások sokat szelídültek, az emberáldozat jelképessé vált, s maga a szertartás is inkább egyfajta misztériumjátékká alakult át, amelynek résztvevõi egy forgatókönyv szerint játszották végig szerepüket. Örök rejtély marad számunkra, hogyan tudtak ezek a pogány eredetû szokások a katolikus egyház minden igyekezete ellenére fennmaradni, sõt a magyarság esetében néhány száz évvel a kereszténység felvétele után gyökeret verni. A farsangi szokások honi elterjedésérõl ugyanis csak a XIV. századtól kezdve vannak írásos feljegyzések. Az idõszak megnevezése német eredetre utal, s aligha kétséges, hogy elsõsorban nyugatról "importáltuk" ezeket a furcsa szertartásokat, de a magyar nyelvterületen egykor élt és részben még ma is élõ farsangi szokások számos szláv és balkáni elemet is magukba ötvöztek, s ezekrõl kimutatható, hogy gyökereik még az ókori Rómába, illetve Görögországba nyúlnak. A különbözõ maskarákba öltözött alakoskodók, a vaskos, helyenként durva tréfák, az abszurditásig fokozott jelképes cselekedetek, valamint az is, hogy az egész közöss
ég nézõje és egyszersmind közremûködõje ennek a színjátéknak – mindez közös jellemzõje a farsangi szokásoknak, legyen szó a Csallóközben ismert dõrejárásról vagy a Mohács környékén élõ délszlávok busójárásáról, esetleg a különbözõ halottas-, betyár- és lakodalmas játékokról, netán a kakasütés vagy a gúnárnyakszakítás meglehetõsen drasztikus szokásáról. Farsang idején, s kivált a böjt kezdetét megelõzõ néhány napban (amit farsangfarkának is neveznek) természetesnek számít a vidámság, a jókedv, s aligha véletlen, hogy ilyenkor az átlagosnál jóval gyakrabban rendeznek bálokat, különbözõ mulatságokat.
A karnevál története
Az első Riói karnevált, amelyet feljegyeztek, 1723-ban tartották a portugál bevándorlók. Kezdetben a portugálok ünnepe abban merült ki, hogy az akkori hagyományoknak megfelelően álruhát, vagy álarcot öltöttek, s aztán megöntözték egymást vízzel egymásra, és vízzel, sárral, liszttel és hasonlókkal árasztották el egymást. Rio első jelmezbálját 1840-ben szervezték, és a jelmezbál nemsokára átvette a csintalan szórakozás helyét. Nagyjából egy évtized múlva már lovak által vontatott kocsikon vonultak fel a zenekarok, és 1855-ben már lélegzetelállító jelmezekben vonultak fel a karneválon a gazdagabbak. 1917-től a szamba zenéje lett a karnevál aláfestő zenéje. Először 1928-ban változott a jelmezes mulatság hatalmasat, amikor a szambaiskolák felvették a versenyt egymással. A Riói karnevál nem véletlenül a világ egyik legnagyobb látványossága,mert kevés olyan hely van ahol ennyi az 1 főre.A karnevál aranykora az 1930-50-es évekre tehető.Több mint 140 évet kellett (1984-ig) várni ahhoz, hogy a mai riói karnevál külsősége, kerete kialakuljon: ekkor hozták létre a Passarela do Sambát. Ez a lakóházakkal határolt hosszan elhúzódó sétányt, amelyen a szambaiskolák vonulnak végig. A farsangi szezon alatt Rio de Janeiro néhány napra a világ fővárosává válik. Ekkor rendezik meg ugyanis a Riói karnevált. A parádén a látványos jelmezek mellett a szamba is főszerepet kap, hiszen ilyenkor mérik össze tudásukat a legjobb szambaiskolák táncosai a brazil farsang főutcáján, a több, mint másfél kilométeres Sambadronon.
A 2010-ben megrendezésre kerülő karnvevál hivatalos honlapja:
http://www.rio-carnival.net/rio_carnival/rio_carnival_programs.php
Álatalános információk
A parádé öt teljes napon át tart. A karnevál két fontos helyszínen zajlik: az utcán azaz a a "Sambadron"-on amely,60-70.000 néző befogadására képes,a másik helyszín a Sambadrome stadion amit külön ennek a rendezvénynek építettek. Az építmény 1700 méter hosszú és kürülbelül 60 ezer nézőnek biztosít helyet. A verseny kifejeteten izgalmasnak és fórró hangulatúnak mondható mert több mint 14 szambaiskola elkápráztató, erotikával megfűszerzett produkcióit csodálhatjuk meg.
A verseny
Minden szambaiskola évente választ egy bizonyos témát, és annak megfelelően dekorálja a kocsiját és a fellépők jelmezeit. Ugyanez a téma határozza meg a koreográfiát, a táncokat és minden egyéb összetevőt is. A hagyományok szerint a kosztümöket, blúzokat minden egyes viselőnek meg kell vásárolnia, és ezért a néhány óra tündöklésért sokan egész évben keményen dolgoznak és spórolnak. Iskolánként nagyjából 3-5000 résztvevő vonul fel, a parádé napi 10-12 órán át tart. A bírák évtizedek óta meghatározott kritériumok alapján pontozzák a résztvevőket, melyek közül a legfontosabb az ütősök és a táncosok közötti harmónia, valamint a valódi tánctudás és utolsó sorban a jelmezek dekoratívsága.
IDÉNY AJÁNLÓ: 
adventbecsben.hu - Advent Bécsben 2011 
velenceikarneval.hu - Velencei Karnevál 2012 iskolaikirandulas.hu csoportosutazas.hu pragaiutazas.hu krakkoiutazas.hu romaiutazas.hu olaszorszagiutazas.hu csaladosutazas.hu thaifoldiutazas.hu kubautazas.hu adventbecsben.hu velenceikarneval.hu velenceikarneval.org velenceikarneval.eu velenceikarneval2012.eu velenceikarnevál.hu
Legkeresettebb idényjellegű utazás: Velencei Karnevál 
SZÁLLÁS AJÁNLÓ: nyariszallasok.hu ausztriaiszallasok.hu parizsiszallasok.hu gyogyszallasok.hu pragaiszallasok.hu romaiszallasok.hu KIEMELT PARTNEREINK: MILLENNIUM UTAZÁSI IRODA ISKOLAIKIRANDULAS.hu HUNGARYDENTAL.ORG velenceikarneval.eu Országos Idegenvezetői Adatbázis - idegenvezetes.info
Az xutazas.hu és az 
embléma az Travelorigo védjegye és szolgáltatási jegye.
Travelorigo v. 1.4 embléma az Travelorigo védjegye és szolgáltatási jegye..